Tag: nissan

Nem célom (és nem is volt) nagyon versenyezni, ezt a luxust meghagyom azoknak, akik már tudnak vezetni. Szabadedzési lehetőséget kerestem a Pannónia Ringen (amin volt szerencsém előzőleg már 1 napot eltölteni), így keveredtem a Time Attackba. Nem bántam meg, az esemény nagyon jól szervezett, és legalább ilyen jó hangulatú volt (a time attack résztvevők sokkal kellemesebb pályatársaság mint az osztrákok, akik igen meredek dolgokat művelnek néha). Mint megtudtam, több helyen is lehetett jelentkezni, természetesen én rossz helyen jelentkeztem, ebből volt egy kis kavar, de nem okozott problémát az adminisztráció. Kimondottan az se, hogy beírtak a pro kategóriába, (bár mint megtudtam, az a race kategória fölött van), de az időm alapján utolsó lettem minden kategóriában, szóval nem hiszem, hogy számítana ez bármit is 😉

Az időről: Az autómmal hozzáértő vezető (alatta Halaska Lászlót kell érteni, akiről azért el lehet hinni, hogy tényleg ért hozzá) ment már 2:30-at, lazázva, ha szeretett volna szerintem 2:25 körül simán ment volna, de igen valószínű, hogy ha szeretett volna, akkor az alatt is tudott volna csinálni pár kört… Én amikor tanultam a pályát akkor mentem 2:40 körül, most 2:37-et. Tehát saját magamhoz viszonyítva nem is utolsó vagyok, hanem  első (javultam 3 másodpercet). További jó hír, hogy a leglassabb mért köröm is gyorsabb, mint a múltkori leggyorsabb (ha a kicsúszásokat nem számolom, amiből volt pár).  Timeattack időket amúgy sem érdemes nagyon egymáshoz hasonlítani, hiszen mindenki más teljesítményű, és építésű autókkal indul, itt mindenki magával versenyez. Én legalább úgy érzem, nem állítottam megdönthetetlen rekordot magam elé. Az viszont megnyugtató, hogy egyre többször találtam rá az ideális ívre, és a racechrono szerint 2:34-et is össze lehetett volna rakni az időimből.

A cél a 2:30 lett volna, de valószínű a tapasztalatlanságom mellett közrejátszott az is, hogy az új, szuper keréknyomásmérőmmel variáltam egy kicsit. Valamiért arra emlékeztem, hogy 2.1 bar ideális keréknyomás a pályára (melegen)… Utólag kiderült, hogy csak egy félreértésről lehet szó, ugyanis a gyári érték 2.4 bar, és 2.3 az ideális érték (talán elől 2.2). Nem tudom ez számít e, és mennyit, de kanyarban mintha most sokkal instabilabb lett volna autó mint az előző alkalommal. Ez mondjuk nem zavart, elvégre az a cél, hogy a határon menjen az autó, és a határ az mindig az instabil állapot alatt van, amit érzésre megközelítettem, és párszor át is léptem… Csak mintha ez a határ valahogy kisebb sebességnél lett volna most (persze az is lehet, hogy csak nem volt eléggé egyensúlyba az autó, majd elválik legközelebb)…

Hungaroring nyílt nap csütörtökön 😉

Az autó multimédia (hang, navigáció, videó), egy igen érzékeny téma. A gyári megoldások gyakran silány minőségűek, ha nem akkor iszonyúan túlárazottak. Az utángyártott megoldások pedig a legtöbb esetben a pimp my ride-ot juttatják az eszembe, sok negatív érzés kíséretében.

Eleinte úgy gondoltam, hogy nincsenek nagy elvárásaim, hallgatható jó minőségű zenét, a visszafogott gyári megjelenést, és természetesen a navigációt szerettem volna az autóba. Később kiderült, hogy ez elmondva egyszerű, de jól (és esztétikusan) megcsinálni már nem annyira az.

Nem is untatnék senkit a részletekkel, inkább ajánlok két céget, ahol szerintem hozzáértő (és nagyon szerencsés hozzáállású) emberek dolgoznak:

duett

martincar

Bátran ajánlom őket bárkinek, aki ilyesmin gondolkozik.

Mint az az elkövetkező postokból majd kitűnik, mostanában elég sokat foglalkozok az autózással. Mindig is szerettem az autókat, és mindig is szerettem volna egy (az én értékrendem szerint) jó autót. Belekerültem egy olyan élethelyzetbe, amikor jó ötletnek tűnt valóra váltani az álmom (és hozzám került a fekete fairlady). Csak ezután kezdtem el komolyabban foglalkozni a témával, ugyanis nem szeretek túl előre tervezni, mert a terveket általában a környezet alakítja, ami kegyetlen, és gyakran változik.

Az autózásba is úgy vágtam bele, mint a zenélésbe. Tudtam, hogy egy gyenge, leélt sportos autót kellene venni, javítgatni, próbálgatni, és amikor már minden tiszta, mindent kitapasztaltam, akkor váltani egy jóra… Tudtam (mindig is), de nem érdekelt. Én szeretem a tökéletes tárgyakat, és inkább vállaltam, a nagyobb kockázatot, a nagyobb költséget. Nem csak azért szerettem volna pénzt adni egy autóért, mert kell (hisz az embernek nem kell egy sportautó), hanem inkább azért, hogy ezzel is tisztelegjek azok előtt, akik egy ilyen csodálatos tárgyat terveztek, létrehoztak. Hátha a jövőben csinálnak még, és mások is úgy fognak örülni neki, mint én.

Az autózás és a zene között meglepően sok a hasonlóság (úgy látszik minden olyan tevékenységre igaz lesz az elméletem, amit a társadalom viszonylag kis rétege űz). Itt is nagyon segítőkész a közösség, ebbe is (több) betonkeverőnyi pénzt bele lehet önteni (nem is kell önteni, szívja magától is), és egy szint fölött itt is irreálisan elmozdulnak az árak, ha az ember nem tudja, pontosan mit akar és miért, akkor el lehet szállni (és az eredmény nem feltétlenül lesz kielégítő).

1 év munka, keresgélés, utána járás után lassan eljutok oda, hogy úgy érzem, amit összeraktam működik, és jó. Persze az állítás nem igaz. Nem én raktam össze, én maximum csak kifizettem. Ilyen dolgokat az ember vagy sok próbálgatással valósít meg (és rettentő sok pénz elköltésével), vagy a környezetére hagyatkozik. Mivel nincs rettentő sok pénzem, se tapasztalatom, maradt a környezet. Így utólag úgy érzem, igen nagy szerencsém volt, mert nagyon sok segítőkész, és okos emberrel hozott össze a sors, és eddig nem kellett dolgokat nulláról újraépíteni.

Nem keveset kerestem a neten, hogy jó audio rendszerrel, tuningal, vezetéstechnikával, driftel foglalkozó embereket találjak. A vége persze az lett, hogy valaki, aki már járt az úton, segített merre induljak. Ez az autós biznisz (akárcsak a zene) nem kimondottan digitális. Van autós oldal, online bolhapiac, de a legjobb üzleteket, leghasznosabb tanácsokat a versenypálya mellett kapja az ember.

Mivel én már megtaláltam azokat az embereket, akiket bátran tudok ajánlani, a következő pár post-ban megosztom a tapasztalataimat a világgal. Talán könnyebb lesz az első pár lépés azok számára, akik erre a (kétségkívül szórakoztató) őrültségre adják a fejüket.

Soha nem volt sportautóm, soha nem is voltam versenypályán. A mondat első fele már egy ideje hamis, a második pedig ma reggel óta.

Még mielőtt belevágnánk fontos leszögezni: az első versenypálya élmény picit olyan mint az első szex. Belopja magát az ember szívébe, és ezek után oda az objektivitás… Figyelem: Sok sok elfogult sor következik…

A maradék racionalitásba kapaszkodva, átgondolva mit is tervezek most. Azt tervezem, hogy áradozzak arról:

• hogyan rongálok egy autót, amit a legtöbb ember meg se enged magának (a bölcsebbek meg se akarják engedni maguknak)
• hogy súlyosbítsam a helyzetet ezért kilométereket autózok, és pluszban pálya használati díjat is fizetek
• mindemellett pár perc száguldásért annyi pénzt költök benzinre, amiből egy kisebb Afrikai falu elélne egy hétig (a fékbetétekről, gumikról, stb. most inkább nem beszélnék)

Ha még ennél is messzebbről próbálom megközelíteni a dolgot, akkor a sportautósok ősi kérdéséhez kell visszatérnem (most kihagyjuk azokat a sportautósokat akik annyira szerencsések, hogy nekik igazából mindegy).

Bennem is, mint megannyi sorstársamban felmerült már a kínzó kérdés: megérte e. Megérte e a sok pénz az autóra, szervizre, gumikra, tárolásra, és mindenre ami egy “sport”(os) autóval jár. Szerintem akikben ez e kérdés még vétel előtt felmerül, azok elvesznek. Akikben nem merül fel ez a kérdés időben, vagy csak nem vesznek róla tudomást, és a (racionális gondolkodással teljesen ellentmondó) “sportautót veszek” útra lépnek, idővel órával ők is eljutnak ezen kérdéshez. Ha mást nem is, a kérdésre a választ megkaptam ma a pályán: Igen, megérte.

Amikor először beleültem a 350Z-be furcsa volt. Arogáns… Nehéz volt a kormány, mindemellett zavaróan pontos, kemény a felfüggesztés, durvák a pedálok, nehéz a váltó. Aztán elkezdtem próbálgatni, olvasgatni, gyakorolni, jobb lett, de valahogy nem az igazi. Jó példa erre a Heel and Toe aminek gyakorlása közben, arra jutottam, hogy túl alul van a gázpedál, és ezt így nem lehet.

Na az ilyen apró részletek kerültek a helyükre az első pályakör után. A kormánymű zseniális, szó sincs róla, hogy nehézkes. A pedálok pedig… Nem a gáz van felül, csak közúton ritkán fékezünk akkorát, hogy a fék a gáz mellé kerüljön, miközben visszaváltunk, hogy ismételten gázt adjunk. Egyszóval a pályán a helyére került minden (szinte minden, de erről majd később) és egy hatalmas élménnyé állt össze az egész, de ne szaladjunk ennyire előre.

A nap jól indult, jó idő, kis forgalom, 8 órás indulással, egy gyors tankolással, kényelmesen le lehet érni az M5-ön az euroring-ig, az 52 lehajtó mellett már a pálya van, szóval eltévedni nagyon nem lehet.

A nyitás pontos volt, 9:10 körül már túl voltam a papírozáson (szokásos dolgok: minden saját felelősség, hátra figyelni nem kell, aki előzni akar oldja meg ahogy tudja). Szépen végigmutatták a pályát (box-ok, büfé, wc), és mondták, hogy végeztünk, ha gondolom, akkor kezdhetek beöltözni. Itt elgondolkoztam egy kicsit. Arra gondoltam én is, hogy leveszem a kabátom, vagy valami, de azt inkább leöltözésnek hívnám, nem beöltözésnek. Tisztáztuk, hogy esetemben beöltözés elmarad, volt még egy kis kavarás a bukósisakkal, de mivel nincs becsövezve az autó, így az sem kötelező, infinite happiness, irány a pálya.

Mint megtudtam, a mai nap autós és motoros pályanap (általában ilyen nyílt nap van euroringen), ami abból áll, hogy fél óra autó, fél óra motor. Ha van motor… Beírva volt, (legnagyobb bánatomra) jelen viszont nem, így annyit mentem, amennyit akartam. Rajtam kívül egy sporttárs rótta a köröket, egy épített BMW sportautóval (ő tényleg beöltözött és sisakja is volt). Igazából ha lett volna motoros az se zavart volna, egy kimenetel nekem 4-6 körből állt, ezután már elfajult annyira a helyzet (a fékek terén, meg a bennem lezajlott kémiai folyamatok miatt), hogy mindenkinek jól jött egy fél-háromnegyed órás semmittevés a box-utcában. Ilyenkor lehetett élvezni a büfé szolgáltatásait (nekem nem tűnt túlárazottnak 180 ft egy ásványvíz).

Egyetlen nem várt esemény az volt, hogy fél órára lezárták a pályát, mert a füvészek ott felejtettek valami cuccot a pályától nem messze, és elszállították (mondták, hogy tudom ott a kanyar után, láthattam… hát én csak azt láttam ami az aszfalton van, azt is legalább 10 féle erőhatás között vergődve, csikorgó gumik mellett, nem nagyon foglalkoztattak a pálya mellett található kütyük).

Azért két embernek elég nagy még az euroring is, két alkalommal voltam a narancs BMW-vel együtt a pályán, először még ő is lazázott, így 3-4 kört mentem előtte (kint voltam amikor mögém állt be 1 körrel), aztán kiálltam (kb. addigra ért volna be), másodszorra pedig egyszerűen elment mellettem (tudom, hogy nem kell, de engedtem, sokkal gyorsabb volt, és amúgy is elment volna).

Azt hiszem a mért körén 1:26 volt a legjobb ideje a srácnak (lehet rosszul emlékszek, nem annyira figyeltem), lehetne fogni ezt a  sport futóműre, a sport fékekre, a slick gumikra, de érzésre én inkább azt mondanám egyszerűen jobb volt.

Ha már itt tartunk a 3 kiállás után elkezdtem én is mérni a köridőket a nissan stopperével (nem transzponderrel, de 3000-ért adnak azt is). Mivel csak magamnak mértem, nem törekedtem a pontosságra (de nem is az volt a cél, hogy átverjem magam, szóval lehetőségeimhez képest igyekeztem egy helyen elindítani, és megállítani a stoppert).

Az átlagos köridőim 1:40 körül voltak, véleményem szerint 1:45 alatt (jó időben) bármikor teljesíthető a pálya gyári 350z-vel, ilyenkor sétaautózás közeli a helyzet, és nem is kimondottan félelmetes.

A következő képen, aki azt látja, hogy poros a műszerfalam, az valószínű lány.

A legjobb “mért” köröm 1:33.6 (mivel kézi stopperrel mértem, semmit sem jelent, lehet benne +/- x mp is). Azt hozzáteszem, hogy ebben a körben tényleg minden működött, minden a helyén volt, és a vége felé 3-asban nem kevéssel gyakorlatilag egyenes vonalon repültem át az egyik sikánon. Így utólag jó volt, de azért nem ismételném meg. Szokták mondani, hogy abban a köridőben van a tudás, amit konstans tud hozni az ember. Hát én ezt még nem tudom hozni, de attól még büszke vagyok rá 🙂

A többi 8-10mp-el hosszabb köreim alatt is csikorogtak a gumik, és harcolni kellett az elemekkel rendesen, halálfélelmem csak párszor volt (de a nissan nem hagyott cserben, hála a tervezőnek).

Kicsúszni szerencsére nem csúsztam ki, a ment körből az abs 2x fogott meg (nem, nem kapcsoltam ki), ami szerintem nem rossz eredmény azt is figyelembe véve, hogy egyáltalán nem gyakoroltam a pályát (tudom, hogy van  rfactor-ba, és tudom, hogy én hangsúlyoztam ennek a jelentőségét, de sajna időm nem volt rá, ha volt akkor meg a Toban Raceway Parkot erőltettem… De majd a jövőben 🙂 ).

Ha már itt tartunk, az rfactor azért nem rossz, bár nem sokat mentem eddig benne (nem sokat = összesen 6-7 órát), az ideális ívek belövésében, pálya szakaszok azonosításában, nem várt szituációk kezelésében sokat tanultam belőle. Viszont azt is látni kell, hogy amikor 60-70-el sodródunk bele egy kanyarból az egyenesbe, a gyorsulási erő az ajtóhoz tapaszt, mindeközben gázt adunk, a motor boldogságában kellemesen felgurgulázik, és éppen 110 fölé próbálunk gyorsulni, a következő 90 fokos kanyar előtt amit már látunk is, és nincs kimondottan messze, sőt nagyon is közel (ez a hosszú mondat egy időpillanatban játszódik le bennünk, miközben az agyunk egy titkos kis szeglete egyre hangosabban kiáltja veszély, veszély)… Szóval ez azért picit más, mint az rfactor. Ilyenkor az embernek meg kell küzdenie a démonjaival (a fizikával, a túlzott bátorságával, halálfélelmével, a technikába vetett hitével, mindenkinek a saját szájíze szerint)

A pálya nem kimondottan gyors, de a 350Z-nek nagyon fekszik. Gyakorlatilag 2-esben lehet tolni a kanyargós részeket, és 3-asban a gyors szakaszokat, tehát váltani 1 körben nem kell túl sokat (én 3 gyors részt találtam magamnak). Az autó fantasztikusan megy, valamiért ez az az autó amiben mindig ráébredek, hogy nem is nyomtam tövig a gázt, pedig ha azt teszem akkor egy vérengző vadállattá változik pillanatok alatt (pálya ide, pálya oda, kimondottan kevés pillanat volt, amikor tövig mertem nyomni a gázt, és ennek általában az lett a következménye, hogy egy idő után kétségbeesetten próbáltam az úton tartani az autót és ezáltal magamat is).

A pálya elsősorban motorosokra lett kitalálva, ennek egyik pozitív mellékhatása, hogy a rázókövek igen barátiak (laposak), bátran lehet őket használni, lehet rajtuk szép íveket autózni, és a felfüggesztésünk is egyben marad a végére. A pálya a híresztelésekkel ellentétben nem szűk, simán el lehet férni rajta (bár normálisan előzni szerintem tényleg csak pár helyen lehet az éles kanyarok miatt).

Az autóval összességében elégedett voltam, kivéve a lengéscsillapítókat. Sajnos minden utcai autóban ez egy fájó kompromisszum, amit az én autóm se kerülhetett el. A keményebb kanyarokban a karok egyszerűen benyaklottak, és ilyenkor a kerék finoman elkezdte dörzsölgetni a felette található műanyagot ezzel is jelezve, hogy jól van, elég már… Nincs is ezzel baj, ha keményebb lenne, akkor minden utcai kátyú leverné az ember veséjét (így is jobban üt a pesti utakon, mint egy komfortos sedan), de pályán köztudottan nincsenek kátyúk, és úthibák, ellenben vannak kimondottan nagy erőhatások, ezért ez az utcai hozzáállás sajna nem a legjobb. Fogni erre nem érdemes semmit, lengéscsillapítókkal lehet másodperceket hozni, de ettől eltekintve is van hova fejlődnöm. A lengéscsillapító probléma “szerencsére” elég könnyen orvosolható: ki kell dobni a gyárit, be kell cserélni sok pénzt KW V3-as lengéscsillapítókra, be kell szereltetni. Ilyen egyszerű az egész. A jelenlegi helyzetemben sajnos belátható időn belül nincs ilyesmire esély bármily egyszerűnek is tűnik ez a folyamat (persze ha valamilyen okból tönkremenne a gyári, ami könnyen megtörténhet tekintve a pályán lévő igénybevételt, akkor az meghibásodásnak minősül, és a csere elkerülhetetlen… 😉 )

A motor abszolút nem melegedett, ment is jobban mint engedni mertem, ennek ellenére minden kiállás után normális szinten volt a vízhőmérséklet.

A fékek is jól szerepeltek (kaptak rendesen, de az intenzív fék igénybevétel sajnos a versenypályák egyik legfőbb ismérve). Fékerő nem ment el soha, csökkenni se nagyon csökkent (vagy nem éreztem), de ha megnézitek a lenti képet látszanak a bemarások, és egy pici izzás (későn kapcsoltam és a képet már kb. 5-10 perc hűtés után csináltam). Az első pár közúti fékezés során lehetett érezni a bemarások miatti apró lökéseket a pedálon, de ezek elsimultak amire beértem Pestre 🙂

A pályabérlet ha klub tag vagy (ami 2000 HUF egy évre) akkor 14 000HUF-ból egy délelőttre.

A kocsi pillanatnyi fogyasztását nem mértem (akkor kellett volna mérni, amikor sokat pörög, de akkor épp féltem, és a legkisebb problémám a pillanatnyi fogyasztás volt), de teli tankkal érkeztem, negyed tank fogyott el délig, az kb. 17 liternek felel meg az én esetemben. 20 körnél nem mentem többet,  az nagyjából 50 km-nek felel meg. Ha köridőben nem is, de fogyasztásban már hoztam a versenyszintet 🙂