Plex – Videót a világnak

Réges régen egy messzi messzi galaxisban… még másolgattam a filmeket, mindenféle eszközökre, mindenféle formátumban, és állandóan komoly fejtörést okozott, hogy mit másoltam fel, mit láttam már, és mik azok a tartalmak, amik ezen másolgatások közben elvesztek, és soha többé nem kerültek elő többet.

Azt gondoltam, kell lennie erre ennél korrektebb megoldásnak is, mert hihetetlen, hogy ezt emberek tömegével így csinálják. Elég sok szabványt, és még több implementációt találtam, de végül is a Plex mellett döntöttem. Nem ez a legokosabb lejátszó, és valószínű nem is ez a legjobb, de egyben van, működik, és folyamatosan fejlesztik.

Mivel többen nem hallottak még róla, én pedig már így is túl sokszor meséltem el, túl sok mindenkinek, gondoltam inkább leírom, hogy mi is ez, és mire jó.

A Plex mint olyan két fő részből áll. A plex média szerver, ami a tartalmakat szolgáltatja a másik komponens felé, ami maga a plex média player ami ezeket a tartalmakat tudja lejátszani. A szerver komponens nem csak szolgáltatja a tartalmakat, hanem azokhoz mindenféle metaadatot is letöltöget innen onnan, így a média könyvtárunkban jó eséllyel megjelennek a filmekhez, sorozatokhoz tartozó borítók, leírások, főcímzenék, és minden ilyen nyalánkság (itt fontos megjegyezni, hogy az esélyeket nagyban növeli a helyesen megválasztott könyvtár és fájl nevek). És ami még fontos, nyilvántartja azt is, mit néztünk meg, mit hagytunk félbe, és hol hagytuk félbe. Ha pl. a vonaton belenézek egy filmbe, otthon a tv-n folytathatom ha úgy tartja kedvem onnan, ahol abbahagytam. Ha megnézek egy epizódot a sorozatból, akkor látom, hogy miket néztem meg, és mi az amit még nem láttam. Ha pedig kevés lenne a sávszélesség (pl. mobilnet miatt) akkor a szerver újra is tudja kódolni a tartalmakat, hogy akadás nélkül le lehessen játszani azzal a sávszélességgel ami rendelkezésre áll.

A player egy kúltúrált médialejátszó (tv-re optimalizálva), aminek a segítségével lehet válogatni a szerveren található tartalmak között. Ha egy plex lejátszót elindítunk, akkor a lokális hálózaton alapból észreveszi az ott található plex szervereket.

A plexhez lehet csinálni egy online accountot (itt) amit ha megadunk a szerveren, és a lejátszón is, akkor bárhonnan elérhetjük a tartalmainkat az internetről. Sőt, ismerőseink a plex account ismeretében megoszthatják velünk a saját plex szerverüket, tehát amit ők kiraknak, azt mi is megnézhetjük.

A Plex szerver, és a desktop lejátszó ingyenes, a mobil kliensekért fizetni kell nagyságrendileg 5 dollárt.

http://www.plexapp.com/

2 Replies to “Plex – Videót a világnak”

  1. Szia,

    Most húznék fel egy új gépet, hogy a plexet használjam.

    Milyen oprendszert javasolsz alá, hogy a legkényelmesebb legyen a használata.

    Lejátszónak WDTV és Apple TV 3G van.

    Köszi,

    Spam

    1. Szia

      Az nem derült ki, hogy az új gépet minek szánod. Asztali gépnek, vagy szervernek.

      A plex szerver oldali komponensének véleményem szerint nem nagyon számít, hogy milyen op rendszeren fut. A szerver maga weben keresztül konfigurálható, és op rendszer szinten még nem kellett hozzányúlnom amióta használom.

      Személy szerint desktop gépre windows-t szoktam rakni (abból is a 8.1-est, mert gyorsabban bootol, és start menüt eddig sem használtam), szerverre pedig ubuntut.

      Az asztali gépnek a szerverrel kapcsolatban annyi hátránya lehet, hogy értelemszerűen akkor fogsz tudni filmet nézni asztali gépről, ha az be van kapcsolva. Ezen a problémán segíthet valamit a WOL, mert akkor felkeltheted az asztali gépet pl. a tv elől (bármilyen okos telefonnal). Ennek persze vannak előfeltételei, mint a wol képes hálókártya (+ tápegység!), valamint kábeles hálózati kapcsolat.

      Nekem a szerver adott volt (már plex előtt is szerettem ha raid-ba vannak a fájlaim, amiket bárhonnan elérek), így a plex szerver oldali része is ide került.

      Remélem tudtam segíteni,
      üdv
      v

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.