Mostanában elég sokat utazom, ennek egyik következménye, hogy elég keveset alszom (valahogy kompenzálni kell az utazással töltött időt). Ebből az is következik, hogy a reggelente a vonatozás közben egy furcsa nyugalmi állapotban létezem, amit nem neveznék alvásnak, de ébrenlétnek se nagyon (valamennyire érzékelem a környezetet, pl. még soha sem akartam olyan vonatra felszállni, ami nem is volt az állomáson).
Ebben az állapotomban szólított meg ma reggel egy kedves lány, egy elég furcsa kérdéssel:
– Szia, hagy kérdezzem meg, te mennyire vagy ismert Pesten?
Ez a kérdés már elindította az ébredési folyamatot (mégis csak lány, meg kérdezett is), minden erőmet összeszedve nagy hirtelen az alábbi választ adtam:
– Ööö, szia, hát, szerintem erről inkább a Pestieket kellene megkérdezned…
Ez után beállt egy perces csend, aminek során mindketten értékeltük az eddigi párbeszédünket (bennem eddigre már elég sok gondolat kavargott, pl. fel kellene ébredni, micsoda kék szemei vannak, valószínű nem ezt akarta kérdezni, stb.).
Végül tisztáztuk ezt az apró nyelvtani hibából kialakult félreértést (azt szerette volna megtudni, mennyire ismerem Pestet, mert nem tudja pontosan hova kell mennie). Vasutas szlenggel akár azt is mondhatnánk, hogy: ezután már sínen voltak a dolgok.
🙂