Szin

Úgy éreztem blog irogatás helyett (és a sziget után) ellátogatok a Szegedi Ifjúsági Napokra. Nem nagyon akarok rendezvényeket kiemelni, értékelni, de ez a fesztivál tényleg figyelemre méltó volt.
Jó volt a zenei felhozatal, és nem volt akkora tömeg mint a Szigeten… Összességében ki merem jelenteni jobban éreztem magam Szegeden mint a szigeten 🙂
A belépés jegyvétellel is gyors volt és egyszerű. Zenei oldalról a sokféle stílus (és így sokféle ember) képviseltette magát, jól elkülönülve.

Volt tehetségkutató, akikből a legjobbak természetesen nem kaptak díjat, de hát sebaj, a tehetségkutatók már csak ilyenek.
Én azért kiemelnék két zenekart, csak a tisztesség végett. Az első a Kollektiva.hu aki egy nagyon jó számmal indult. A másik pedig a North6 aki bár a demó anyag alapján semmi különös, de élőben (valószínű ez a zene úgy jön át, vagy sok milliós stúdiófelvételen) borzasztó nagyot zúztak.
Voltak még kiemelkedő produkciók mint például a Brains nevű formáció, akik szintén magyarok és nagyon jó hangulatot teremtettek, valamint a Superhiks akikre senki nem várt különösebben (amikor nekiálltak zenélni 2en voltunk a szinpad előtt) és 10 perc alatt megtöltötték a sátrat.
Természetesen volt apollo 440 amiért elvégre mentem, kicsit koncert stílusúra vett számokkal, ami azért is jó, mert próbáltak valami újat nyújtani a koncerten. Törekedtek az élő hangszerelésre, stb. Nagyobb hangulatot csináltak mint amilyen jó zenét (a basszus irdatlan sok volt, a gitárból néha csak recsegést lehetett hallani), vicces volt a gitáros is, akinek még nem mondták, hogy a gitárból ne huzogassa ki a kábelt menet közben vagy vegyen olyan dugót ami kikapcsolja a kábelt arra az időre… Mindenesetre az a pár hangosított recsegés (aztán a hangosítók rángatták a potit hogy mi ne süketüljünk meg, így csak a szimpadról lehetett hallani amint a Marshall amp tiltakozik:) csodás volt így gitárcseréknél…

Na de mint mindenhol azért említek pár negatívumot is. A nagyszimpad előtt így utolsó nap már nem volt fű, és ilyen esőfogó megoldás sem (jó, fele annyi volt a belépő mint a szigeten). Ennek következtében apollo 440 végére az ugrálással egybekötött buli vége az volt hogy minden nyálkahártyámon fél kiló por telepedett meg. És a közönség 90%-a úgy nézett ki mint valami rézbőrű indián. Dehát előfordul az ilyen.
Ami jobban aggasztott az a kiszolgálás. 190 Ft volt egy ásványvíz ami ilyen helyen nem drága. Ennek ellenére 5 vásárlásból 4 helyen megpróbáltak átverni. Volt ahol 300-nak számolták, volt ahol a visszajárót adták vissza rosszul… Hát szeged, meg le kell húzni a városi parasztokat, de ez nem váltott ki belőllem különösebb szimpátiát.
De mondjuk ezt még elfogadhatónak is tartottam valamilyen szinten. Elvégre mindeki figyeljen a maga pénzére lehet hogy csak gyakran tévedtek a kedves eladók…
A pizzás kaland kicsit kétségbeejtőbb volt. Rendeltem 2 pizza szeletet (kb az egyetlen normális kaja a helyszinen) és az egyikbe egy akkora bogár volt belesütve mint az ujjam. Mondom a kedves eladónak, hogy ezt így nem kérném, de kérnék egy másikat…
Erre csúnya nézés -> bogár leszed (a lábai még ott maradtak, vagy csak pár, annyira nem figyeltem) visszadobja a pizzák közé, és ad nekem egy másikat. Amekkora haszonnal dolgoztak, elszomorító, hogy 1 szelet pizzat ami ilyen még el kell adni. Valami szerencsetlennek, aki az alkoholtól 2ig nem lát…
Összességébe jó buli volt, mondjuk pizzát többet nem eszek majd a szin-en 🙂

Hivatalok

Őszintén bevallom, ma egy kicsit kiábrándultam a bürokráciából.
Ámbár eddig is tudatában voltam, hogy minden ami más fejlett országban egyszerűen működik, itt bonyolult, és természetesen nem is működik. Ezt simán betudtam a hungarikumnak, meg magyar nemzeti öntudatnak, hogy mi mindenkinél okosabbak vagyunk, és ha mást nem is, de megmondani azt megtudjuk, mit hogyan kell.
Na de ma kaptam egy levelet a kedves adóhatóságtól. A levél lényegi része:

Elmulasztottam a negyedéves bevallásom -> bírság, 15 napon belül fizessem be -> és figyelembe vettek mindenféle körülményeket, ezért “csak” 60 ezer.
Fellebbezni lehet, az is kb. 6000 ft lesz.

A dolog rendben is lenne, de ha valami hiányzik, nem lenne illendő egy figyelmeztetés, telefonon megkeresés, kapcsolatfelvétel. Végülis csak százezreket fizetek be, nagyából a semmiért (+ a könyvelőt is fizetni kell, hogy be tudjam nekik fizetni ezeket a pénzeket). Egy telefont/levelet már nem fedez a keret?

Sebaj, ez egy ilyen ország, mondjuk nem értem miért csodálkoznak, hogy nincs adózási morál, amikor ahol csak lehet a hivatal nemhogy segítene az embernek (amiért van), hanem inkább belerúg.

Na de ezek után nekiálltam utánna járni a dolgoknak, és kedves könyvelőm rávilágított arra a szimpla tényre, hogy én éves bevalló vagyok, így nekem nem is kell bevallanom a mostani negyedévre semmit.

Igazából az a szörnyű, hogy már meg sem lepődök az ilyesmin.

magyar számítógép

Bizony, a magyarok is gyártottak számítógépet, méghozzá a nem kis nevű Videoton cég…

Véletlenül találtam rá erre az oldalra, mindenkinek aki szereti…

http://tvc.homeserver.hu

A vicc az, hogy Tasnádi Péter képre kerestem, és ezt (is) találtam…
Nem hiába. Aki keres az talál 🙂

Lézerszínház

Hosszas várakozás után, végre valahára én is eljutottam a lézerszínház nevű helyre… Meg is néztem egy előadást, volt is lézer, meg minden ilyesmi.
Azt kell mondanom, hogy az első percben kicsit megijedtem, amikor meghallottam a kommentátor hangját… “Önök egy multimédiás előadást fognak látni…” Már maga a szó… Multimédia… Na sebaj, gondoltam semmi sem lehet tökéletes.
Az előadás egyébként rendben volt viszonylag, bár hozzá kell tennem, hogy a demo scene munkásságán felnőtt fiataloknak inkább mosolyogtató lehet ez az egész, mint kápráztató.
Ki kell emelni, hogy a háttérben mozgó effektek, azok nagyon profik voltak, sőt az ember feje felett pásztázó lézersugarak is. Az utóbbiból viszont elég kevés jutott, pont sikerült olyan helyre ülni, ahova nem sok ilyen jellegű sugár jutott el (a planetárium közepén ami helyet adott az egész „multimédiának” egy szép nagy installáció van ugye, és azt nem mondták hogy az mögé ne üljön inkább senki mert a mögött vannak a lézerek…). A probléma inkább a lézerrel vetített alakzatok voltak. Volt néhány vicces (egy giliszta, meg egy táncoló hóember), és akkor gondoljátok el milyen volt a többi… Fizikát, vagy valami ahhoz hasonlót egyetlen effektben véltem felfedezni, az ütött is, igaz csak nagyobbodott, és összement, de legalább volt benne valami dinamika… A többi effektben még az sem… Pedig lehet szép dolgokat is vetíteni a lézerrel, például kb 1 másodpercig látszott valami rácsháló, ha az kicsit hullámzott volna… vagy valami 3d-s dolog szétesett volna… vagy csak egy rácsháló mint a geometry wars-ba, vagy bármi…
De hát nem… Én az egészből a fejem fölött átvilágító lézereket, és az ambiens ilyen gáz szerű háttér generáló cuccot hagytam volna meg (állítólag interferencia gép), az legalább látványos volt és nem kínos…
Ebben a formában azért kicsit sokallottam a 2000Ft-s belépőt, mert a planetárium építését bemutató történelmi képek jobban lekötöttek, mint a „multimédia”… Lehet öregszem 🙂
De ami az egészben a legszörnyűbb és tényleg kritika illeti. Ha az ember kiad ennyi pénzt, és mutatnak neki valamit. Akkor elvárná, hogy a honlapon a technika alatt ne az legyen leírva hogy alakult ki a lézer, hanem hogy milyen gépeket használnak, azok hogy működnek. Például érdekelt volna az „interferencia gép” és hosszas keresgetés után sem találtam meg mi a valódi neve, hogy működik valójában, csak sejtéseim vannak. De a honlapuk technikai oldalán erről semmi információ nincs, csak az, hogy mikor találták fel a lézert, és mi is az … Az meg a wikipedia-n picit jobban le van írva…
Egyszer nézhető, hangulata is van valamennyire, tehát aki még nem volt, az menjen el, és nézze meg.

Voji-s helyek

Vicces, hogy az interneten mennyi mindent lehet fellelni, a nélkül is, hogy az ember különösebben keresgetne. Az alábbi linkre például teljesen véletlenül találtam rá:
http://www.fallingrain.com/world/a/V/o/j/i/

Az oldal semmi mást nem tud, csak megmondja azon helyeket a világon, amik adott szóval kezdődnek. A nick nevemmel kezdődő országokból 23 darab van (ha csak nem számoltam el).

Picasa

Eljött a várva várt idő, és kicsiny nyugdíjból összespóróltam egy fényképezőgépre. Ennek örömére csináltam is egy webalbumot, ahova mindenféle képeket fel fogok tölteni ügyesen 🙂
A webalbum címe nem más mint:

http://picasaweb.google.hu/pal.vojacsek/

Na mindenkinek további szép napot

Rövidzárlat

Mint láthatjátok mostanában nem nagyon jutottam blog közelébe. Ellenben ma leadta a TV a Rövidzárlat című filmet, ami nagyon kedves kis nosztalgikus darab, mindenkinek ajánlom, aki még nem látta

i (pod) phone hands on

Teljesen véletlenül, az index-es cikk megjelenéséve egyidőben, volt szerencsém kézbevenni, és próbálgatni az iphone-t.
Az Apple-s marketing itt is működik, és elfogult emberek ezrei kántálják, hogy ennél jobb nincs is.

De mielőtt a konkrét iphone funkciókat vennénk sorra, kiemeltem az ipod funkcionalitást (ami fontos állítólag), és mivel ennek is annyi pozitívuma van, hogy már sorolni sem tudom, a kimondott iphone review ez után fog következni 🙂

Az iphone tud zenét lejátszani, és ez jó. Ellenben természetesen itt is a jól megszokott itunes kerül a képbe. Miért nem jó ha az ember itunest használ.

Kultúrált zenelejátszóval bemásolom a zenéket egy könyvtárba, rányomok a könyvtárra, lejátsza. Nem kell, letörlöm a könyvtárat, és másolok mást.

Na aki ehhez szokott, akkor ezt felejtse el, a trendi apple-s emberkék ezt nem így csinálják. Vedd meg a zenét itunes-on. Az majd felmásolja neked, és hallgathatod.
Persze azért másolhatsz te is. De csak mp3-at (flac, ogg -> kuka) természetesen fájl szinten nem, csak itunesba, aki majd felmásolja. Nincs is ezzel baj, hiszen van olyan, hogy playlist. Az ember bemásolja a playlistbe a dolgot, amit szeretne, és akkor olyan mintha egy könyvtárban lenne. Na ha egyszerre több playlistet szeretnél hallgatni? Na olyat ne szeressél mert nem lehet.
És most jön a legjobb. Kitörölsz egy zenét a playlistből, az nem törlődik a zenék közül. Fizikailag csak úgy lehet törölni, ha kikeresed a zenét az összes zene közül ami a podon van, és letörlöd egy másik helyen.

Na ha válogatott zenék vannak különböző előadóktól egy playlistben (és még nem is egy időben másolgattad fel őket), nem úgy vannak tagolva hogy rögtön a másik listában is egymás alatt legyenek, akkor törölhetsz le mindent a podról és másolhatod vissza rá ami még kell. Vagy órákig keresgetheted mit is kell törölni és mit nem. Természetesen a fájlokat sem értelmes névvel tárolja a lemezen, tehát ha valakinek oda akarod adni az egyik albumod, akkor valami 3rd programmal le kell lopnod az ipodról, mert csak úgy lemásolni nem lehet. (vagy felmásolod fájlonként is, de azt meg hallgatni nem lehet 🙂

Ezen dolgokkal még azért együtt lehet élni. Akinek még nem világos, az ipod nem azt nézi, mi van a lemezen, hanem azt, hogy mi van az adatbázisában (amit az itunes ír).
Ebből aztán adódnak gondok, például nem ajánlatos másik gép itunes-éről bármit is másolni rá. Rendszerint ilyenkor az “adatbázis” kicsit megzavarodik (nem tudom hogy sikerült megcsinálniuk, de sikerült) és ezek után ha törölni akarsz a pod-ról a fájl eltűnik a listából, de mégsem törlődik. Na mivel a fájlok nem nevükön vannak nevezve, észre sem fogod venni egyhamar, hogy olyasvalami foglalja a helyet ami igazából nincs is ott, pedig ott van. Amikor már inkonzisztens az adatbázis, akkor már a felmásolás sem egyszerű. A fájlokat felmásolja, de lejátszani már nem tudja őket.
A fenti anomáliák néha maguktól is létrejönnek, a 2 itunes használat csak gyorsítja a dolgot.
Mondjuk biztos azért van, mert én szánalmas módon windows alól használtam az itunest, és az elrontja… (mac verzióval is megnéztem, ugyanez, de arról lentebb)
Apple javítás -> kapcsolódáskor átnézi az összes fájlt, hogy megvan e, és ami nincs azt kiveszi a listából (az ottlévőt ami nincs listában azt nem törli). Természetesen ha valamit kivesz a pod listájából, attól nem küld értesítést, nem ír logot. Minek is azt. Csak összezavarná a tudatlan felhasználót.

Akinek mindez még nem elég. Ha valaki windows alatt használ ipod-ot, akkor felejtse el, hogy azt valaha is fogja mac alatt használni. Ugyanis valamiért nem tűnt az applenak jó ötletnek hogy a windows alatt formázott ipod működjön mac alatt. Persze tudjuk, hogy technikai akadálya nincs (a windowsos fat32 amit azért illene támogatnia a macosxnek is), de gondolom arra apelláltak, hogy a windowsos felhasználók majd sírnak ha valami nem megy, a mac-osok meg azt mondjak, hogy nekik mac alatt megy (egyébként ezt szokták mondani álltalában mindenre) és biztos a windows a szar. Egyébként ha valakinek mac-ja van, ha beleütközik valami problémába, amit mac alatt 3x annyi idő megoldani, mint mondjuk windows alatt akkor sem fogja azt mondani hogy a mac az szar.
Ebben erős az apple, a felhasználói (az a kevés) az igen nagy lojalitással rendelkezik. Pedig látni kell, hogy már mac is intel, és már ott is firefox-ot használnak a legtöbben, sőt thunderbird-et. Egyre inkább mosódnak el a különbségek minden oldalon. Csak míg a microsoft az antikrisztusként nyilvánul meg az emberek szemében az apple nem 🙂

munka

Van úgy, hogy az embernek önnön akaratán kívül, az utolsó 1-2 napban kell befejeznie azt, amire több hónap idő lett volna. Hát velem is ez történt, szóval most nem unatkozok.

Az alábbi állásajánlatot a JobInfo.hu küldte, reggel nekem… Lehet váltanom kellene 🙂

hirdetes